Ami a számok és az indexek mögött van

Szinte mindenhol ezekbe a szavakba botlunk, ha az életmódváltás, a fogyás vagy a nyári álomalak elérése szóba kerül. És ha már belevetjük magunkat a keresésbe, akkor előbb vagy utóbb eljutunk azokhoz a tartalmakhoz is, melyek a centik és a kilók varázslatos eltűnését hirdetik. Ilyenek csodaszerek és módszerek persze nem léteznek, azonban a varázslatosa csengő kifejezésekkel sokan szeretnek visszaélni.

Ezért állítunk össze most egy kisokost, ami segít tájékozódni.

BMI – body mass index
Vagyis a testtömeg index, ami már valamivel ismerősebben cseng még a laikusok számára is. Ezt tulajdonképpen nem jelent mást, mint a magasság és a testsúly arányát. Ehhez jön még hozzá az életkor és a nem is, hiszen a magasság és a súly minden esetben mást és mást jelent.

Az eredmény alapján lehetünk soványak, ideális testsúlyúak, túlsúlyosak, elhízottak vagy extrém elhízottak.

Testzsírszázalék
A testtömeg indexet egy internetes kalkulátor segítségével pillanatok alatt kiszámolhatja bárki, azonban a módszer nem a legtökéletesebb. Miért? Azért, mert a súly, a magasság, a kor és a nem alapján még nem lehet pontos képet alkotni. Az egészséges életmódhoz pedig fontos tudni, hogy a testünk hány százalékát alkotja a zsír. A testzsírszázalék pedig pontosan ezt az arányt, vagyis a test zsírtömegének és a teljes test tömegének az arányát mutatja meg.

Hogyan lehet a testzsírszázalékot megmérni? Erre a mérésre már sajnos nem létezik online kalkulátor. A mérés az elektromos áram segítségével történik, vagyis egy olyan műszerrel, ami érezhetetlenül gyenge áramot bocsájt át a testen. A módszer a testszövetek eltérő elektromos ellenállásán alapul. És mivel a testzsír rossz vezető, ezért a testzsírszázalékunk egy-két perc alatt meghatározható.

Zsigeri zsír
Ha már a zsírokról és a fogalmakról beszéltünk, ezt nem hagyhatjuk ki! A zsigeri zsír mindenkiben megtalálható, hiszen ez óvja a szívet, a májat, a hasnyálmirigyet és a veséket. És sajnos ez az, ami a has körül is felhalmozódik. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora mennyiségben van jelen a szervezetben. Ha túl sok található meg belőle, akkor az hosszútávon a stroke, az infarktus és a kettes típusú cukorbetegség kialakulásához is vezethet. A WHO ajánlása szerint nőknél a 88, férfiaknál pedig a 102 cm-es haskörfogat már kórosnak tekinthető.

Videóink

Korábbi bejegyzéseink

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Hírek, érdekességek és akciók az A Fitness hírlevelében!

Elolvastam és elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat. *
Köszönjük a feliratkozásod! Hamarosan megkapod az első hírleveled!
Sajnáljuk, valami elromlott. Kérjük keress minket privát üzenetben az elérhetőségeink egyikén.