RÓLAM:

Bodnár Ákos vagyok, az A-Fitness Pesterzsébet csapatának tagja, ahol személyi edzőként nap mint nap azért vagyok és keményen dolgozom, hogy a vendégeim maximális segítségére legyek, de Neked is segítek szívesen abban, hogy tőlem tanulva, váltsd valóra álmaid.

Remek módszereket sajátítottam el, és adom ezt át Neked ahhoz, hogy elérd a várt formád!

Gyerekkoromban nem igazán éltem aktív életet, de ennek ellenére nem küszködtem a súlyommal, mindig is vékony voltam, ami rettentően zavart ezért határoztam el középiskolás koromban, hogy ezen változtatok és 16 évesen kezdtem el először edzeni. Innentől változott meg az életem mert nagyon megtetszett a konditermek világa és tudtam, hogy ezzel szeretnék majd a későbbiekben foglalkozni és segítséget nyújtani másoknak is a céljaik elérésében! Ennek következményeként a középiskola után elvégeztem Szegeden egy Fitness Wellness instruktor képzést, majd ezt követően a Budapesti Karrier Akadémiánál a személyi edzői iskolát.

A motivációmmal sosem volt probléma, de nagyon jó visszaigazolás volt tükörbe nézéskor az, hogy láttam az előrelépést és a fejlődést magamon. Ebben szeretnék segítséget nyújtani neked is. Mind motivációban mind pedig a céljaid elérésében. Alakítsunk ki egy jobb közérzetet és fizikumot számodra és valósítsuk meg együtt a kitűzött céljaidat!

Bízz Magadban, Bennem! Együtt mindent meg tudunk tenni azért, hogy kialakítsuk a jó közérzeted, vitalitással tele, a céljaidat megvalósítva éld az életed!

AMIT NYÚJTOK A VENDÉGEIM SZÁMÁRA:

Állapotfelmérés
Személyre szabott edzésterv
Táplálkozási tanácsadás
Tartásjavítás
Fogyás
Szálkásítás
Izomtömeg növelés
Általános edzettség fejlesztése

MOTTÓM:

Egyszer élünk, és ezt az életet éljük abban a testbe, amiben jól érezzük magunkat!

Elérhetőségeim:

Tel: +36-50-114-9457
E-mail: bodiaki@gmail.com
Facebook: Bodnár Ákos
Instagram: _akosbodnar_