Hanzelik Bianka vagyok, 24 éves, tanulmányaimat az érettségi bizonyítvány megszerzése után a Fitness Companynál végeztem el. Hivatalosan négy éve foglalkozom edzősködéssel, de korábban rendszeresen részt vettem sportversenyeken, testnevelés fakultációkon tanársegédként, illetve lovasiskolában oktatóként.

Mindig is lételemem volt a mozgás, kapcsolatom a sporttal már 6 évesen elkezdődött a lovaglással, amelyet szorgalmasan, rajongással űztem az atlétikával párhuzamosan versenyszerűen, és a mindennapjaim már kislány koromban a mozgás öröméről szóltak. 10 éves koromig majdnem az összes sportágba belekóstoltam, és kivétel nélkül szinte mindegyik hihetetlenül vonzott, és már akkor hatalmas flow-élményt adott. Kicsivel később, amikor 11 éves lettem, a pedagógusok, edzőim hatására Édesapám elvitt magával egyik este a sportcsarnokba, ahol a helyi női kézilabda csapat játszott mérkőzést, és ott rögtön magával is ragadott a labdajáték szépsége. Hosszú és meghatározó évek jöttek. 12 évig játszottam, mint multifunkcionális játékos, és ebben a kemény, de egyszerre fantasztikus csapatsportban tanultam meg küzdeni, nagyokat esni és felállni, együtt örülni és befelé figyelni.

Ezek után azt gondolom, nem túlzás azt állítani, hogy a legjelentősebb tanításokat az életemben a sportból merítettem, és a mai napig végtelen hála telíti el szívem, hogy szüleim lehetővé tették számomra ezt, hogy ilyen csodás lehetőséggel élhettem, és támogató, felemelő közösségben indulhattam útnak álmaim
megvalósítása felé.

“A sport a test útján nyitja meg a lelket.”

Számtalan nővel és jó néhány férfival dolgoztam már a szebb alakért és jó közérzetért, de az idők során rájöttem, hogy a változás valódi élményét nem csupán az esztétikusabb külső jelenti, hanem sokkal inkább a belső fejlődés, és ez tartozik edzői filozófiámhoz is. Az önbizalmat adó sikerélmény, testi-lelki gyógyulás, női energiák és férfi erő felfedezése és ezek balansza, felismerések, elengedések, önMagunkra ébredés, önmegvalósítás, az én-határok megtalálása, sorsunk alakítása. Ezen felismerésből kifolyólag döntöttem úgy, hogy holisztikus szemlélettel szeretnék tovább dolgozni, az embereket önmegvalósításukban segíteni.

A holisztikus perspektíva túlmutat a testi tünetek feltérképezésén és helyreállításán, ezáltal nem csak a felszínes megoldások feltárására szolgál, ahol a blokkok leggyakrabban manifesztálódnak, hanem feltárja azokat a szegmenseket is, melyek az ember helytelen életmódját, betegségeit okozzák. Az egyensúlyhiány
lehet fizikai probléma, mely fizikai testünkkel való rossz bánásmódból eredhet (például egészségtelen étrend, mozgásdepriváció, vagy kevés regeneráció következményeképpen), de a probléma gyökerét okozhatja az is, hogy a mentális, az érzelmi, és a spirituális szükségletek nem kerülnek kielégítésre. A munkám során az edzéseken és a konzultációkon a kliens minden egyes “része” vizsgálatra kerül, és sokkal inkább úgy tekinthetünk rá, mint egy konstans (ön)felfedező utazásra, melynek során több választ is keresünk, és melyek hozzásegítenek a minőségibb, teljesebb élethez és az egész-séghez. Az edzéseken jelentős hangsúlyt fektetek a test, a lélek és a szellem hármas egységére, hiszen véleményem szerint minél komplexebb módon tudunk foglalkozni a saját egészségünkkel, annál több energiával, teremtőerővel és vitalitással rendelkezünk. Ebből a szemléletből kiindulva pedig a teljes értékű növényi alapú étkezést preferálom, napi 5-6x a nap folyamán, hiszen fontos, hogy testünket energiát adó, vitaminban-rostban gazdag, jó minőségű élelmiszerekkel lássuk el, etikus és fenntartható formában.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen munkám egyben a hobbim is, ahol folyamatosan fejlődhetek, önreflektálhatok, tanulhatok, mindemellett szabadidőmben a sportolás után a művészetekben fejezem ki alkotási vágyam, olvasok, blogot írok, nyelveket tanulok és mindemellett természetesen igyekszem követni a legfrissebb szakirodalmat, képzésekre járok, hogy még többet tudjak adni vendégeimnek. Számomra csodálatos érzés és óriási sikerélmény látni a kliensek fizikai-és mentális fejlődését, önmagukba érkezését, az önszeretet megtapasztalását, mikor ébredező bimbóból kitárulkozó rózsák lesznek. Hatalmas büszkeséggel tölt el látni megvalósuló céljaikat, eredményeiket, amelyeket úgy élek meg, mintha enyémek lennének, és ez az energiacsere az, ami boldogságot és lendületet ad a saját életem megvalósításában is.

Várlak titeket odaadással személyes konzultációkra, ahol a célok, lehetőségek feltárása, átbeszélése zajlik (konditermi-, otthoni edzés, edzésszámok meghatározása, étkezés stb.), holisztikus személyi edzésre és komplex programokra. Ezen kívül lehetőséged van állapotfelmérésen részt venni, amely a testzsírszázalék mérést, étkezési napló áttekintését, valamint a fittségi teszteket foglalja magában, hogy később a közös munka során összeállítsuk az edzésterveket személyspecifikus étkezési tanácsokkal, életvezetési tanácsadással.

Elérhetőségeim:
Instagram & Facebook: Biaagraphy
Tel.: 06-30/405 0278
E-mail: hanzelik.bianka@gmail.com